A 300 éves tabáni szederfa története...
Budapesti születésű vagyok, a XI. kerületben születtem, és ott is nőttem fel. Gyermekkoromban rengeteget jártunk a Gellért-hegyre és a Tabánba, így mindkét helyhez nagyon kedves emlékek kötnek. Emlékszem rá, hogy már gyermekként is mennyire imádtam a gyümölcsöket, azok között is leginkább a bogyósokat. A mostani poszt témáját képező tabáni szederfáról is sokszor csemegéztem.
Aztán felnőttem, és az élet elszólított Budapestről. Feleségemmel és három gyermekemmel végül Farmoson horgonyoztuk le életünk hajóját, és azóta is itt élünk. Az elmúlt napokban került a szemem elé véletlenül egy cikk a tabáni eperfákról, aminek köszönhetően ismét eluralkodott rajtam a nosztalgia. Elmentem hát, hogy meglátogassam a tabáni eperfát, hátha még megvan. És bizony megvan még.
A Főkert oldalán a neves fák között a tabáni eperfának is szenteltek egy egész oldalt, ahol az alábbiakat írják róla:
„Mi maradt meg, jóformán egyedül, az egykori Tabánból? Egy (országosan is ritkaságnak számító fekete) eperfa. Hogy mikor eresztett gyökeret a hegyoldalba, nem meghatározható pontosan. A Vasárnapi Újság már az 1900-as évek elején is úgy tudta, századokkal azelőtt, a török korban. „Egy-két ilyen törökös vonatkozásra mutató házon kívül a törökvilág emlékeinek más hírmondói a fákon kívül itt már alig vannak. Ezek között is csak kettő olyan, melyről egészen biztosan meg lehet méretei után állapítani, hogy gyökereit három-négy század előtt, talán valamely jámbor török rokonunk bocsátotta a föld alá. Eperfa mind a kettő, egyik a Kör-utcza 17. számú ház udvarán, nyolcz-kilencz, a törzsből kinyúló vastag ággal, melyek az egész udvart betöltik. A másik török világbeli eperfa a Kőműves-utcza 11. számú ház udvarán látható. (1909. július)” Akkor még két matuzsálem volt tehát, de az egyikük a városrésszel együtt, az 1930-as évekbeli bontások közben elpusztult.
Az eperfáról (és az említett törökök korról) egy helyi monda is született. Buda ostromakor, 1686-ban játszódik: történt ekkor, hogy a csata hevében a törökök a magyar sereg alhadnagyát, Ramocsay Endrét elfogták. Gyorsan akartak végezni fele, így a Fehérvári-kapu közelében levő eperfára kötötték fel. (Ez más néven a Zsidó-kapu volt, amely a Szent György utca folytatásaként nyugat felé nyílt, tehát éppen a Tabán felé nézett.) De az eperfa a hadnagy súlya alatt meghajlott, a törökök pedig a nagy zűrzavarban nem szúrták ki, hogy a magyar vitéz lábujjai épp a földet érik. A hadiszerencse fordult, a vár, jelentős külföldi segítséggel immáron újra magyar kézre kerül. A benyomuló katonák Ramocsayt is levágták a fáról, méghozzá élve! Utána még 60 évig szolgálta a hazát, és bizonyára ez lett a kedvenc fája.
A legenda is arra utal, hogy a tabáni öreg eperfát tehát még a törökök ültették el. Az bizonyos, hogy az eperfák őshazája tőlünk délkeletre van, onnan hozták be Magyarországra. De inkább a török kor után. Mária Terézia kezdeményezésére kezdték el ültetni, hisz a császárnő kedves gondolata volt, hogy lepusztított, elvadult magyar sztyeppéket és városokat ez fogja felvirágoztatni. Persze nem az eperfa, hanem az azon lakmározó selyemhernyók, akik kizárólag ezt szeretik. A Habsburg birodalom keleti végein az 1700-as évek közepén sorra létesültek az epreskertek – igaz, az újdonságokat és az osztrák uralmat gyanakvóan fogadó magyar társadalom nem mindig fogadta ezt nagy lelkesedéssel.
Egy 1771-es jelentésből kitűnik, hogy a fásításból Budára is jutott. „A házi pénztár terhére beszerzett eperfákat a várban és a Vizivárosban elültették ugyan, de a szűk utczákban nem fejlődhetnek kellőleg; a szőlők közé ültetés pedig ártalmasnak bizonyult. Még legtöbb sikerrel az új városban s a Tabánban elültetett fák kecsegtetnek.” Végül itt sem lett selyem-negyed, de a fák azért itt-ott megmaradtak. Hisz az eperfa nem csak a hernyókat, hanem a gyerekeket is vonzotta, és jó takarmány volt a baromfinak is; a bőven termő gyümölcsből kiváló pálinkát lehetett főzni, a fájából készült hordó is értékes volt. A Tabánban becsülete volt az eperfáknak. Egyik híres kocsmája a Hadnagy utcában, Marada József vendéglője a Vén eperfához volt címezve. Utca is volt, mely az Eper nevet viselte.
Öreg eperfánkat is ekkoriban, az 1700-as évek végén ültethették tehát, vagy a fásításkor ültetett egyedek egyik terméséből sarjadt növendékként a hegyoldalban. Korát 200-250 év körülire becsülik. Ez a fa valamikor egy tabáni ház udvarán nőtt. A régi fotókon be is azonosítható, ahogy a lombja az egykori kerítés felett a Kőmíves lépcső fölé hajlik. A házfalak nyújtotta egykori szél- és fagyvédettség hosszú életének egyik titka is lehet. A mai Kőműves lépcső nem pontosan ott van, ahol az egykori Kőműves lépcső, hanem néhány tíz méterrel arrébb, ezért az eperfa ma már a lépcső másik oldalán található.”
Én most nagyon nem mennék bele sem a török kori történelembe, sem a Tabán történelmébe, mert nem vagyok szakavatott a témában. Azt tudom csak, hogy fantasztikus dolog, hogy ez a fa még életben van, mert ritkaságszámba megy a fekete eperfa hazánkban. Most persze joggal merülhet fel a kérdés, hogy miért, hiszen úton útfélen lehet találni eperfákat, amelyekről nyáron csak úgy hullik a feket/sötétvörös áldás, ami úgy képes megfesteni a ruhánkat, hogy ki sem lehet mosni. Az a fa azonban sötét termései ellenére a fehér eperfa fajhoz tartozik. Ugyanis két fajta létezik, a fehér eperfa (Morus alba) és a fekete eperfa (Morus nigra). A kettő pedig nagyon nem ugyanaz.
Fehér eperfa (Morus alba)
A fehér eper vagy fehér eperfa (Morus alba) a rózsavirágúak (Rosales) rendjébe és az eperfafélék (Moraceae) családjába, az eperfák (Morus) nemzetségébe tartozó faj, a fekete eperfa rokona. Zsenge leveleit régebben a selyemhernyó tenyésztéshez tápláléknövényként nagy mennyiségben gyűjtötték, gyümölcséből eperpálinkát főztek, fáját nagyon sok helyen ezért is telepítették. Középmagas, elterebélyesedő koronát nevelő, erősen sarjadó, 10 méter magasra is növő formás fa. Sűrű lombozata miatt árnyékot adó díszfaként is ültetik. Kérge barnásvörös, vagy zöldesszürke, nagy levelei változatos formájúak, szíves vállúak, osztatlanok vagy karéjosan osztottak, felszínük kopasz, széleik fűrészesek. A levélnyél és a lemez fonákján a vastagabb erek szőrösek. A porzós virágzat világossárga színű lecsüngő barka, a termős virágzat felfelé álló fejecske. Áprilistól júniusig virágzik.
Gyümölcsei (valójában áltermések) rövid kocsányon fehérek, néha halványan rózsásak. Folytonérő, az első és utolsó lehullott szemek között akár másfél hónap is eltelhet. Érése az időjárástól és faegyedtől függően júniusban és júliusban van. A teljesen beérett szemek maguktól lehullanak. Termése kellemes ízű, nyersen is fogyasztható. Színe lehet fehér, vagy akár fekete is. Éretlenül kesernyés, megérve mézédes. Csak az érett szemeket érdemes leszedni akkor, amikor szinte már maguktól elválnak a fától. Az éretlen, ezért élvezhetetlen szemeket ezzel szemben erővel kell letépni. Másik lehetőség a szedésre a fa alá kiterített fólia, melyre az érett szemek maguktól lepotyognak, ezt rázással lehet elősegíteni. Leszedés után rövid időn belül el kell fogyasztani, mert a szemek pár órán belül megpuhulnak és erjedni kezdenek.
Befőtt, lekvár, szósz, gyümölcsleves, turmix, jégkrém és pálinka is készíthető belőle. Ezt a fafajt egy időben igen nagy számban telepítették az országban, mert elképzelés volt a selyemből való profitszerzés. Később a terveket nem követte jelentős siker, de az országban nagyjából mindenhol megszámlálhatatlan mennyiségű fehér eperfa található. Ez a fajta teljesen megszokott és közönséges hazánkban.
Fekete eperfa (Morus nigra)
A fekete eper vagy fekete eperfa (Morus nigra) a rózsavirágúak (Rosales) rendjébe és az eperfafélék (Moraceae) családjába, az eperfák (Morus) nemzetségébe tartozó faj, a fehér eperfa rokona. Hasonló termése miatt sokan összetévesztik a szederrel. Magasságához képest koronája szélesebb, törzse gyakran csavart, vagy ferde. Kérge sötét- vagy narancsbarna, friss hajtásai elszórtan paraszemölcsösek, megvágva tejnedvet eresztenek. A levél kevésbé változékony alakú, szíves vállú, széle szabálytalanul csipkézett, olykor kissé karéjos. A levéllemez felső oldala érdes tapintású, fonáka finoman pelyhes. A porzós barkák halványzöld színűek. Gyümölcsei valójában áltermések, vagyis nem a magházból, hanem a kis fejecskevirágzat részeit képező virágtakaró levelekből alakulnak ki. A termések színe előbb zöldes, majd egyre sötétebb pirosas, éretten sötétbordó, majdnem fekete. A fa májusban virágzik, időjárástól és faegyedtől függően júniusban és júliusban folyamatosan terem, a teljesen beérett termések maguktól lehullanak.
Termései zölden élvezhetetlenek, piros állapotukban kellemesen savanykásak, míg feketére érve pikánsan édesek, a szederhez hasonlóak. Minél sötétebb, annál közelebb áll a teljes beéréshez. A teljesen beérett szemek kis érintésre is leválnak a fáról, a kevésbé éretteket erővel kell letépni. Nagyobb mennyiséget a fa alá terített fóliával lehet gyűjteni, a fa megrázására sok érett szem lehullik. Leszedés után rövid időn belül el kell fogyasztani, mert a szemek pár órán belül megpuhulnak és erjedni kezdenek. Nyersen kitűnő gyümölcs, de befőtt, lekvár, szósz, gyümölcsleves, turmix, jégkrém, tortakrém és gyümölcsbor is készíthető belőle. Felhasználás során vigyázni kell, mert fekete állapotában a kezet és a nyelvet is megfesti, textilben szinte eltávolíthatatlan foltot hagy.
Ez a fajta eperfa található a Tabánban. Ebből a fajtából nincs túl sok az országban, közel nem terjedt el annyira, mint a fehér eperfa. Ezt hirdeti a tabáni eperfa mellé kiállított tábla is, amely szerint hazánkban ez a fafaj igen ritkának számít. Persze manapság kibővült a kertészetek kínálata is, így elég sok minden beszerezhetővé vált, de ugyanakkor sok esetben előfordul, hogy fekete termésű fehér eperfa csemetéket árulnak fekete eperfaként. Sajnos itt is igaz az, amit a Fügés ember oldalon írtam a hazai kertészetekről és az általuk árult növények fajtaazonosságáról. Csak helyettesítsük be a füge szót bármilyen más növény nevével (ez esetben a fekete eperfáéval).
Látogatásom a tabáni eperfánál
Mint a poszt elején említettem, hatalmába kerített a nosztalgia, mikor a tabáni eperfáról olvastam, és gondoltam, meglátogatom, megvan-e még. És megvan! Itt hagytam abba fentebb. Tavasz lévén, épp csak bontogatja a rügyeit, de még határozottan megvan a feltehetőleg több, mint 300 esztendős eperfa a Tabánban. Igaz, így vénségére eléggé beteges lett. A Főkert munkatársai 2021-ben intézkedéseket tettek a fa megmentése érdekében. Több helyen aláttámasztották már, mert saját ágait is alig képes már megtartani. Körbe is kerítették valamikor az elmúlt években, és tábla hírdeti, hogy a fa egészségi állapota megromlott, felmászni rá a fára, és a felmászó személyre nézve is életveszélyes lehet.
Mivel látogatásom előtti este viharos szél és eső volt, több letört gallyat is találtam az eperfa-matuzsálem alatt, amelyeken éppen kipattanófélben lévő rügyek voltak. Feltehetőleg a vihar törhette le őket. Ezekből az ágakból sikerült pár darab dugványnak való ágvéget megmentenem, amelyeket hazavittem, hátha sikerül őket meggyökereztetnem. Kimondottan örülnék neki, ha sikerülne, mert akkor elmondhatnám, hogy nálam él tovább a tabáni fekete eperfa.
Könnyen lehet, hogy ez csak szimpla szentimentalizmus, mert hát valószínűleg egyszerűbb lenne venni egy kertészetből fekete eperfa csemetét. De az én szívemnek jó érzés tudni, hogy ez az a bizonyos eperfa, amiről gyermekkoromban majszoltam. Ha sikerül a gyökereztetés, akkor még jelentkezem majd a témával. Addig is mindenkinek ajánlom, hogy ha teheti, látogassa meg a tabáni vén eperfát, mert egy csodálatos példány.
LEGYÉL TE IS FÜGÉS EMBER TÁMOGATÓ!
A minőségi fügés szakmai tartalmak létrehozása rengeteg időt és energát emészt fel. Sok-sok utánaolvasást és kutatómunkát kell végeznem ahhoz, hogy a felmerülő fügés kérdéseiteketre, problémáitokra megtalálhassátok a szakmailag is helytálló válaszokat és megoldásokat. Ezt a munkát örömmel és odaadással végzem, mert szeretem a fügét, és nagy örömet okoz számomra, ha segíteni tudok nektek. 😊 Ebben a fáradtságos munkában azonban jól jön a támogatás, ezért arra kérlek titeket, hogy amennyiben módotokban áll, támogassatok, hogy minél több fantasztikus cikket irhassak nektek a fügéről. Mert ezek a cikkek első sorban nektek, fügét kedvelő kerttulajdonosknak szólnak. Emellett a honlap fenntartása is pénzbe kerül, valamint a Farmosi füge-fajtagyűjtemény – amely egyben egy fügés génbank is – gondozása, fenntartása, és az ott végzett kutatómunka is jelentős erőforrásokat emészt fel. Minden támogatás számít, és az összegből függetlenül hatalmas segítség. Mindenkinek előre is köszönöm! Ha úgy döntöttél támogatnál, kattints a támogatás gombra! Ha esetleg csak egy csésze gőzölgő fügekávéra hívnál meg, azt is örömmel elfogadom. 😉
Megjegyzések
Szólj hozzá!